6
CSENGER ÉS A V`ROSKÖRNYÉK KÖZÉLETI HAVILAPJA XX. ÉVFOLYAM 6. SZ`M 2009. jœnius - `RA: 130,- Ft A tartalomból Halotti mÆglyÆk CsengerismÆn (2. oldal) MØliuszi VigassÆgok (3. oldal) Kiemelkedı tanulmÆnyi eredmØnyek (4. oldal) KØzilabda gÆla (5. oldal) SzØp volt fiœk! (6. oldal) Az iskolafelœjítÆsi beruhÆzÆs- sal pÆrhuzamosan került be- nyœjtÆsra az oktatÆs innovÆ- ciójÆt megcØlzó TÆmop-os pÆlyÆzat, amin 64 millió fo- rintot nyert az önkormÆnyzat. Jœnius 25-Øn került megren- dezØsre a mßvelıdØsi központ színhÆztermØben a projekt- indító nap, ahol ApÆti György polgÆrmester ünnepØlyes keretek között Ætnyœjtotta az Ørintett intØzmØnyvezetıknek - ÆltalÆnos iskola, óvoda - a tÆmogatÆst fØmjelzı tÆblÆkat. HalÆszi GÆbornØ intØzmØnyi referens, projektmenedzser ismertette a vÆllalt Øs teljesí- tendı feladatokat a pedagó- gusokkal. Ezt követıen KimÆk MihÆlynØ, a PØnzügyi OsztÆly vezetıje a pØnzügyi elszÆmolÆsról adott rövid tÆjØkoztatót, majd DobrÆnsz- ky SÆndor oktatÆsi szakØrtı beszØlt az eddigi tapasztala- tokról, a program bevezetØ- sØnek sajÆtossÆgairól. A kompetencia alapœ oktatÆs A 2000-ben elvØgzett kompe- tencia alapœ PISA mØrØs ered- mØnyei vilÆgítottak rÆ elıször arra, hogy a 15 Øves korosz- tÆly mintegy 20%-a sœlyos szövegØrtØsi Øs matematika logikai nehØzsØgekkel küzd. Mindezt a 2006-os kontroll- vizsgÆlat is megerısítette. TovÆbbÆ az is megfigyelhetı volt az elmœlt Øvekben, hogy a munkaadók igen-igen elØge- detlenek az oktatÆsból a mun- kaerıpiacra kilØpık felkØszült- sØgØvel. Mindezek a negatív jelzØsek, illetve az elmœlt Øvekben elvØgzett hazai kom- petenciamØrØsek eredmØnyei is a közoktatÆs ezen terüle- tØnek korszerßsítØsØt sürget- tØk. A Petıfi SÆndor `ltalÆnos MßvelıdØsi Központ Øs KönyvtÆr, Pedagógiai Szak- szolgÆlat ÆltalÆnos iskolÆjÆnak vezetØse az elmœlt Øvekben Øs most is igyekezett a vÆltozÆ- sokat azonnal lekövetni, s alkalmazkodni Øs bevezetni a legœjabb pedagógiai módsze- reket, mindezekkel megala- pozva a tanulókban az egy egØsz Øleten Æt tartó tanulÆs kØpessØgØnek kialakítÆsÆt. IskolÆnk a 2005/06-os tanØvet követıen minden Øvben az or- szÆgos Ætlagnak megfelelı vagy annÆl jobb eredmØnyeket Ørt el mind szövegØrtØsbıl, mind matematikÆból. A T`MOP 3.1.4/08/2-es kód- szÆmœ Øs "Kompetencia alapœ oktatÆs, egyenlı hozzÆfØrØs - Innovatív intØzmØnyekben" címß pÆlyÆzat felkeltette a fenntartó Øs az intØzmØnyve- zetØs figyelmØt egyarÆnt, hi- szen lehetısØget lÆttunk benne a kompetencia alapœ oktatÆs módszertanÆnak Øs eszköze- inek szØleskörß megismerØ- sØben, pedagógusaink mód- szertani kultœrÆjÆnak korsze- rßsítØsØben, a tanulói kØszsØ- geinek, kØpessØgeinek Øs kulcskompetenciÆinak egyØnre szabott fejlesztØsØben. Minde- zek mellett szintØn fontos pri- oritÆs az intØzmØnyvezetØs szÆmÆra, hogy tanulóinkat az egyenlı hozzÆfØrØs Øs esØly- egyenlısØg szempontjainak ØrvØnyesítØsØvel neveljük, ok- tassuk. Csenger vÆros önkormÆnyzata a pÆlyÆzatÆt az `MK ÆltalÆnos iskolÆja kØt telephelyØre adta be: a Kossuth utcai Øs az Ady Endre utcai Øpülettel. Telep- helyenkØnt 25-25 millió forint tÆmogatÆst hívhatunk le. Az `MK óvodÆja szintØn ked- vezmØnyezett lett, a szamos- becsi tagóvodÆval egyetem- ben: ebben az esetben 7-7 mil- lió forintot fordíthatnak az œjszerß módszerek beveze- tØsØre. A projketmenedzsmentet a szakmai Øs pØnzügyi oldal al- kotja. Projektmenedzser Ha- lÆszi GÆbornØ intØzmØnyi re- ferens, aki a teljes körß irÆ- nyítÆst, koordinÆlÆst vØgzi mind szakmai, mind pØnzügyi szempontból. A projektme- nedzser mßködteti a teljes kommunikÆciós rendszert, Øs a pÆlyÆzatkiíróval is ı tartja a kapcsolatot. A projekt- asszisztens MesternØ JuhÆsz BeÆta `MK ÆltalÆnos he- lyettes. Az ı feladata a pro- jekt-team munkÆjÆnak teljes körß tÆmogatÆsa, a pØnzügyi Øs szakmai dokumentumok gyßjtØse, rendszerezØse, infor- mÆciók tovÆbbítÆsa. A pØnzü- gyi vezetı KimÆk MihÆlynØ a PolgÆrmesteri Hivatal PØnz- ügyi OsztÆlyÆnak vezetıje, aki a teljes pØnzügyi elszÆmolÆst vØgzi, könvel, utalÆsokat bonyolít. Szakmai vezetık az `MK ÆltalÆnos iskolÆjÆban: Nagy Katalin Øs RÆpoltinØ BØlteki Ilona tanÆrnık. Az `MK óvodÆjÆban Katona GyulÆnØ Øs SzkokÆn MÆria. A szakmai vezetık a telephely Øs a menedzser közötti kapcsolat- tartÆst biztosítjÆk, valamint segítik, irÆnyítjÆk szakmailag a pedagógusok munkÆjÆt. (folytatÆs a 3. oldalon) A kompetencia alapœ oktatÆs projektindító napja az `MK-ban Az utolsó tanítÆsi napot, jœnius 15-Øt követıen megkezdıdött az iskolafelœjítÆs. A közel 395 mil- lió forintos nyertes beruhÆzÆs egyrØszt korszerßsítØst jelent, mÆsrØszt eszközbeszerzØst. Ki- cserØlik az összes nyílÆszÆrót, az energiaberuhÆzÆs kiterjed tovÆb- bÆ a fßtØsi rendszer, a vilÆgító- testek cserØjØre, illetve az Øpület hıszigetelØsØre - tudtuk meg ApÆti György polgÆrmestertıl - A Csenger VÆros ÖnkormÆnyzat "Petıfi SÆndor" `MK integrÆlt oktatÆsÆnak fejlesztØse, infra- strukturÆlis beruhÆzÆs Øs eszköz- beszerzØses pÆlyÆzat sajÆt erı igØnye mindössze 5%, pontosan 20.703.128 Ft. A tÆmogatÆsi összegbıl megtörtØnik az Ady Endre œti iskola Øs a konyha rØszleges akadÆlymentesítØse, illetve a pÆlyÆzat rØszekØnt a szamosbecsi tagóvodÆt teljesen œjjÆØpítik. KialakítÆsra kerül mØg egy mßfüves pÆlya Øs egy kerØkpÆros kresz tanpÆlya. A projekt eszközbeszerzØse a konyhai eszközök korszerßsí- tØsØt Øs a sajÆtos nevelØsi igØnyß tanulók taneszköz ellÆtottsÆgÆ- nak javítÆsÆt cØlozza meg. A fıØpítı a budapesti Lırinci Építı Kft., aki közbeszerzØs œtjÆn nyerte el ezt a címet. A beru- hÆzÆst a szerzıdØsben foglaltak szerint az œj tanØv kezdetØre befejezik, Øs a gyermekek mÆr az œj, korszerß Øpületben, modern taneszközökkel folytathatjÆk ta- nulmÆnyaikat. Elkezdıdött az iskolafelœjítÆs RØgi Ælom valósul meg az œn. Közkincs Program pÆlyÆzattal. A MßvelıdØsi Központ belsı udvarÆnak ÆtalakítÆsÆra - fØlfedett szabadtØri színpad - Øs kistØrsØgi közmßvelıdØsi-muzeÆlis referens foglalkoztatÆsÆra nyert a kistØrsØ- gi tÆrsulÆs Æltal megbízott csen- geri önkormÆnyzat 6.000.000,- Ft tÆmogatÆst mØg 2008-ban. Az OktatÆsi Øs KulturÆlis MinisztØ- rium Æltal elindított programban idØn nyÆron kerül kialakítÆsra a Csenger TØrsgØi Kht. kivitelezØ- sØben egy fØlfedett színpad, ami lehetısØget nyœjt a nyÆri idıszak- ban szabadtØri színhÆzi elıadÆ- sok, koncertek, helyi ünnepsØgek megszervezØsØre, így az udvar adta funkciók kihasznÆlÆsra ke- rülhetnek. A belsı udvar környezete is megœjul: parkosítjÆk, burkoljÆk a területet. FØlfedett színpad Øpül a mßvelıdØsi központ belsı udvarÆn

Csengeri Hírmondó 2009 junius 1

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Csengeri Hírmondó 2009 junius 1.

Citation preview

Page 1: Csengeri Hírmondó 2009 junius 1

CSENGER ÉS A VÁROSKÖRNYÉKKÖZÉLETI HAVILAPJAXX. ÉVFOLYAM 6. SZÁM

2009. június - ÁRA: 130,- Ft

A tartalombólHalotti máglyák Csengerismán

(2. oldal)

Méliuszi Vigasságok

(3. oldal)

Kiemelkedõ tanulmányi eredmények

(4. oldal)

Kézilabda gála

(5. oldal)

Szép volt fiúk!(6. oldal)

Az iskolafelújítási beruházás-sal párhuzamosan került be-nyújtásra az oktatás innová-cióját megcélzó Támop-ospályázat, amin 64 millió fo-rintot nyert az önkormányzat.Június 25-én került megren-dezésre a mûvelõdési központszínháztermében a projekt-indító nap, ahol Apáti Györgypolgármester ünnepélyeskeretek között átnyújtotta azérintett intézményvezetõknek- általános iskola, óvoda - atámogatást fémjelzõ táblákat.Halászi Gáborné intézményireferens, projektmenedzserismertette a vállalt és teljesí-tendõ feladatokat a pedagó-gusokkal. Ezt követõenKimák Mihályné, a PénzügyiOsztály vezetõje a pénzügyielszámolásról adott rövidtájékoztatót, majd Dobránsz-ky Sándor oktatási szakértõbeszélt az eddigi tapasztala-tokról, a program bevezeté-sének sajátosságairól.

A kompetencia alapú oktatásA 2000-ben elvégzett kompe-tencia alapú PISA mérés ered-ményei világítottak rá elõszörarra, hogy a 15 éves korosz-tály mintegy 20%-a súlyosszövegértési és matematikalogikai nehézségekkel küzd.Mindezt a 2006-os kontroll-vizsgálat is megerõsítette.Továbbá az is megfigyelhetõvolt az elmúlt években, hogy amunkaadók igen-igen elége-detlenek az oktatásból a mun-kaerõpiacra kilépõk felkészült-ségével. Mindezek a negatívjelzések, illetve az elmúltévekben elvégzett hazai kom-petenciamérések eredményeiis a közoktatás ezen terüle-tének korszerûsítését sürget-ték. A Petõfi Sándor ÁltalánosMûvelõdési Központ ésKönyvtár, Pedagógiai Szak-szolgálat általános iskolájánakvezetése az elmúlt években ésmost is igyekezett a változá-sokat azonnal lekövetni, salkalmazkodni és bevezetni alegújabb pedagógiai módsze-

reket, mindezekkel megala-pozva a tanulókban az egyegész életen át tartó tanulásképességének kialakítását.Iskolánk a 2005/06-os tanévetkövetõen minden évben az or-szágos átlagnak megfelelõvagy annál jobb eredményeketért el mind szövegértésbõl,mind matematikából. ATÁMOP 3.1.4/08/2-es kód-számú és "Kompetencia alapúoktatás, egyenlõ hozzáférés -Innovatív intézményekben"címû pályázat felkeltette afenntartó és az intézményve-zetés figyelmét egyaránt, hi-szen lehetõséget láttunk bennea kompetencia alapú oktatásmódszertanának és eszköze-inek széleskörû megismeré-sében, pedagógusaink mód-szertani kultúrájának korsze-rûsítésében, a tanulói készsé-geinek, képességeinek éskulcskompetenciáinak egyénreszabott fejlesztésében. Minde-zek mellett szintén fontos pri-oritás az intézményvezetésszámára, hogy tanulóinkat azegyenlõ hozzáférés és esély-egyenlõség szempontjainakérvényesítésével neveljük, ok-tassuk. Csenger város önkormányzataa pályázatát az ÁMK általánosiskolája két telephelyére adtabe: a Kossuth utcai és az AdyEndre utcai épülettel. Telep-helyenként 25-25 millió forinttámogatást hívhatunk le. AzÁMK óvodája szintén ked-vezményezett lett, a szamos-

becsi tagóvodával egyetem-ben: ebben az esetben 7-7 mil-lió forintot fordíthatnak azújszerû módszerek beveze-tésére. A projketmenedzsmentet aszakmai és pénzügyi oldal al-kotja. Projektmenedzser Ha-lászi Gáborné intézményi re-ferens, aki a teljes körû irá-nyítást, koordinálást végzimind szakmai, mind pénzügyiszempontból. A projektme-nedzser mûködteti a teljeskommunikációs rendszert, és apályázatkiíróval is õ tartja akapcsolatot. A projekt-asszisztens Mesterné JuhászBeáta ÁMK általános he-lyettes. Az õ feladata a pro-jekt-team munkájának teljeskörû támogatása, a pénzügyiés szakmai dokumentumokgyûjtése, rendszerezése, infor-mációk továbbítása. A pénzü-gyi vezetõ Kimák Mihályné aPolgármesteri Hivatal Pénz-ügyi Osztályának vezetõje, akia teljes pénzügyi elszámolástvégzi, könvel, utalásokatbonyolít. Szakmai vezetõk azÁMK általános iskolájában:Nagy Katalin és RápoltinéBélteki Ilona tanárnõk. AzÁMK óvodájában KatonaGyuláné és Szkokán Mária. Aszakmai vezetõk a telephely ésa menedzser közötti kapcsolat-tartást biztosítják, valamintsegítik, irányítják szakmailaga pedagógusok munkáját.

(folytatás a 3. oldalon)

A kompetencia alapú oktatás projektindító napjaaz ÁMK-ban Az utolsó tanítási napot, június

15-ét követõen megkezdõdött aziskolafelújítás. A közel 395 mil-lió forintos nyertes beruházásegyrészt korszerûsítést jelent,másrészt eszközbeszerzést. Ki-cserélik az összes nyílászárót, azenergiaberuházás kiterjed továb-bá a fûtési rendszer, a világító-testek cseréjére, illetve az épülethõszigetelésére - tudtuk megApáti György polgármestertõl -A Csenger Város Önkormányzat"Petõfi Sándor" ÁMK integráltoktatásának fejlesztése, infra-strukturális beruházás és eszköz-beszerzéses pályázat saját erõigénye mindössze 5%, pontosan20.703.128 Ft. A támogatásiösszegbõl megtörténik az AdyEndre úti iskola és a konyha

részleges akadálymentesítése,illetve a pályázat részeként aszamosbecsi tagóvodát teljesenújjáépítik. Kialakításra kerülmég egy mûfüves pálya és egykerékpáros kresz tanpálya. Aprojekt eszközbeszerzése akonyhai eszközök korszerûsí-tését és a sajátos nevelési igényûtanulók taneszköz ellátottságá-nak javítását célozza meg. Afõépítõ a budapesti Lõrinci ÉpítõKft., aki közbeszerzés útjánnyerte el ezt a címet. A beru-házást a szerzõdésben foglaltakszerint az új tanév kezdetérebefejezik, és a gyermekek már azúj, korszerû épületben, moderntaneszközökkel folytathatják ta-nulmányaikat.

Elkezdõdött az iskolafelújítás

Régi álom valósul meg az ún.Közkincs Program pályázattal. AMûvelõdési Központ belsõudvarának átalakítására - félfedettszabadtéri színpad - és kistérségiközmûvelõdési-muzeális referensfoglalkoztatására nyert a kistérsé-gi társulás által megbízott csen-geri önkormányzat 6.000.000,- Fttámogatást még 2008-ban. AzOktatási és Kulturális Miniszté-rium által elindított programbanidén nyáron kerül kialakításra aCsenger Térsgéi Kht. kivitelezé-sében egy félfedett színpad, amilehetõséget nyújt a nyári idõszak-ban szabadtéri színházi elõadá-sok, koncertek, helyi ünnepségekmegszervezésére, így az udvaradta funkciók kihasználásra ke-rülhetnek.A belsõ udvar környezete is

megújul: parkosítják, burkolják aterületet.

Félfedett színpad épül a mûvelõdésiközpont belsõ udvarán

Page 2: Csengeri Hírmondó 2009 junius 1

2. CSENGERI HÍRMONDÓ 2009. június

2009. június 30.-án Csengerben,a Kistérségi Irodában kerültmegrendezésre Szabolcs-Szat-már-Bereg megye kistérségimunkaszervezet-vezetõinek elsõtalálkozója.A konferencia hagyományteremtõszándékkal jött létre, abban areményben, hogy a közigazgatásés a területfejlesztés naponta vál-tozó, bizonytalan világában akistérségek rendszeres fórumáváválhat, ahol a résztvevõk meg-oszthatják egymással tapaszta-lataikat, információikat, ötlete-iket. A találkozás idõszerûségét ésfontosságát jelzi, hogy a legtöbbmegyei kistérség munkaszerve-zetvezetõje elfogadta a meghí-vást, továbbá a Regionális Állam-igazgatási Hivatal Szabolcs-Szat-már-Bereg Megyei Kirendelt-ségének vezetõje, Dr. Rácz Jánosis személyes jelenlétével tiszteltemeg a konferenciát. A találkozástapasztalatai alapján elmondható,

hogy a megye kistérségei, eltérõméretük, lakosságszámuk elle-nére hasonló helyzetben vannak,az adott kihívásokra hasonlóválaszokat adnak. A konferenciánfelmerült számos olyan kérdés,mely a vonatkozó jogszabályokáltal hiányosan, ellentmondáso-san szabályozott területeket,

bizonytalanságokat tárt fel,melyek megoldására a kistérségekközös álláspontot fognak kialakí-tani, és észrevételeiket, javasla-taikat egységes formában meg-küldik a megfelelõ fórumokilletékeseinek.

Ifj. dr. Nóta József

Kistérségi munkaszervezetek elsõ találkozójaA több mint két hete tartó csenger-simai ásatás folyamán nem múlt elnap, hogy valaki ne kérdezte volnameg, - hogy osztán találtatok-éaranyat? Nos, nehogy tévedésbeessünk: a régészet nem a kincs-keresés mûvészete, ez tudomány,amely a társadalom fejlõdése, régikorszakainak elemzése szempont-jából fontos tárgyi emlékek felku-tatásával, vizsgálatával és elem-zésével foglalkozik, s a tárgyaknálfontosabbak az ismeretek. A régészszámára természetesen nem kö-zömbös, ha aranyat talál, de mertnem aranyásó, nem tulajdonít nekidöntõ jelentõséget. A legnagyobbrégészeti értéket azok a leletekképviselik, amelyek a legtöbbetmondanak, s ebben az értelembenteljességgel közömbös, hogy arany-ból vannak-e, avagy agyagból. E

kis kitérõ után, meg kell vallanom,hogy kincseket nem találtunk, de amagyar archeológia számára annáljóval jelentõsebb, ami elõkerülteddig, és ez a valódi kincs szá-munkra.Jó kétezer éve a keleti pusztákrólegy nép kezdett a Kárpát - me-dencébe leszivárogni. A régészetiszaknyelv ezért a keleti pusztáknépének nevezi õket, emlékeiket aKárpátokon belül ritkán találták,eddig csak Kárpátalján néhányhelyen, és a közeli Lázáribanbukkantak nyomukra a régészek. Amai Magyarország területénelsõnek itt, a csengersimai reformá-tus temetõben tárták fel ittlétüknyomait a régészek. Mintha megsej-tettem volna, az elõzõ számban írottcikkemet így zártam: "Reméljük,hogy Csenger és környéke újabbrégészeti különlegességgel gyara-podik". Lám, itt a szenzációs,unikális esemény, s ezzel Csenger-sima neve az archeológiába ezennelbeíratik.A kissé bulváros fõcím bõvebb

magyarázatra szorul, s egyúttalmegtudhatjuk, hogy melyek a kéthete tartó feltárások eddigi ered-ményei.A keleti puszták népe a halottaitmáglyán égette el, természetesen afõembereket gazdag mellékletek-kel, melyek azonban az óriási hõhatására megsemmisültek, értékel-hetetlenekké váltak. A hamvakatösszegyûjtötték, s egy vagy többgödörben eltemették, és ezekre a"sírokra" halmot, szaknyelven szól-va -kurgánt - hordtak össze, kisebb-nagyobb méretben.Egy ilyen kurgánt tárt fel -perszemég nem teljes formában - JakabAttila, a nyíregyházi Jósa Andrásfiatal régésze. A megnyitott szel-vényben jól kirajzolódott a késõbbifeltöltésbõl az eredeti kurgán mé-rete, mely kb. 1,50. méter magas

volt. Az altalajon szigetszerû fol-tokban megfigyelhetõ volt a vastaghamuréteg, és a vörösre égett földfoltjai, a rengeteg faszénmaradvány-nyal, s az elhamvadt csontszilánkokegyértelmûen bizonyítják ez ége-tõhelyeket. A törmelékek közöttlegalább két, római edény darabjaitis megtaláltuk. Amint fentebb máremlítettem a mellékletekbõl vajmikevés maradt, az egykori díszesbronzveretek alaktalan, szétmállózöld gumók formájában voltak csakértékelhetõek. Ám a hamvasztó tûzhõje megõrizte, mondhatni meged-zette a sodronying darabjait, bárezek igen töredékes formában ke-rültek elõ, de a szövésminta jólkivehetõ. Annál is jelentõsebb ez,mert hazánkban állítólag csak há-rom, ebbõl a korból való páncélingkerült még elõ.A csengersimai kurgán a Kr. utániI.-III. századból való, amit a rómaifeliratos edénytöredék még pon-tosabban keltezhet.

Fábián László

Halotti máglyák Csengersimában

2008-ban rendelkezésre állóforrás felhasználása:Számviteli beszámoló:2007. évi áthozat, 2008. évi:46.000,- Ft nyitó egyenlegBevétel:Önkormányzati támogatás- Csenger Önkormányzat

270.000,- Ft- Megyei Önkormányzat

40.000,- Ft- Bankszámla kamatok 117-Ft- Adó 1 %-ból bevétel 28.249-Ft- NCA pályázati támogatás

200.000,- Ft- Támogatás tagdíjra (adomány)

115.000-FtÖsszes 2008. évi bevétel:

653.366,-FT

Kiadások:Bankszámla költségek:33.200-FtNCA pályázatból mûszaki cikkvásárlása1db SAMSUNG CLX-2160fénymásoló 85.000-FtKékfestõ anyag mûködéshezEzközök vétele (CD, DVD)Szgk. használat 508.163-FtKiadás összesen : 626.363-FtZáró egyenleg : 72.713-FtHázipénztár: 67.687-FtBanki folyószámla: 5.026-FTNyitó pénztárkészlet: 46.000-FtTárgyévi bevétel: 653.366-FtTárgyévi kiadás: 626.363-FtZáró pénztárkészlet: 72.713-FtAz egyesület a rendelkezésre állóösszeget az egyesület mûköd-tetésére, illetve az alapító okirat-ban meghatározott célok eléré-séhez, kulturális tevékenység fi-nanszírozására használta fel.

Az egyesület 2008. évi

beszámolója a közhasznúságijelentéshez

Az alapító okiratban megfogal-mazott céljaink közé tartozik a"kulturális tevékenység" nevelés,oktatás, képességfejlesztés, isme-retterjesztés, etikai, kulturálishagyományok és értékek újjá-élesztése, ápolása. Az egyesületaz alapszabályban rögzítettekszerint mûködött. Számláján,2008. január 20-án 46.000- Ftvolt, 2008-ban támogatás címén:653.366-Ft került az egyesületszámlájára, ebbõl 200.000,- FtNCA pályázati támogatás,28.249- Ft az APEH utalt szám-lánkra, mely az adózók SZJA-nak1 %-ból történõ átutalása volt.115.000- Ft adományt tagdíjtámogatás címén kapott az egye-sület.Az NCA pályázaton nyert200.000,- Ft-ot a pályázatbanrögzített módon 1 dbSAMSUNGCLX-2160 fénymásoló, CD,DVD, videókazetta, magnóka-zetta, iratrendezõ , fénymásolópa-pír, levélbélyeg, boríték, szg.használatra fordítottuk. Az SZJA1 %-ból befolyt összeget 28.249-Ft-ot a megyei népdaltalál-kozókon való részvételünkre,annak költségeire fordítottuk. Amegvásárolt eszközök, technikaielemek segítik munkánkat, ered-ményesebbé, elismertebbé, él-ménydúsabbá teszik azt, feltételeia színvonalas mûködésnek. Csen-ger város rendezvényein rend-szeresen szerepelünk, Beszterec,Tarpa, Demecser, Mándok-i nép-zenei találkozókon szép ered-ményeket értünk el. /Hagyo-mányõrzõ csoport ifjúsági-fel-nõtt- szóló ének - kiválóminõsítés, szólóének megyei 1helyezés.Ezen eredmények tényébenlátható, hogy Egyesületünk sike-resen és folyamatosan végzitevékenységét.

Jeles AntalnéEgyesület Elnöke

Közhasznúsági jelentés

Az Ifjúsági Egyesület idén isszervez kedvezményes nyaralást!Programjaink: 1. nap: 2009. 08. 01.szombat5:00 órakor indulás - érkezés kb.15:30-ra tehetõÚtvonalterv: Szatmárnémeti -Pettyéd - Hosszúfalu - Dézs -Beszterce - Szászrégen - Nyárád-remet - Szováta - Székelyudvar-hely - Boldogfalva - Oklánd -Homoródszentmárton - Homoród-almás .Szállásfoglalás, vacsora, ismer-kedés.2. nap: augusztus 2. vasárnapkirándulás a Szent-Anna tóhoz,fürdõzéssel összekötve, Csíksze-reda,Csíksomlyói templom megte-kintése 3. nap: augusztus 3. hétfõHegyi túra az almási hegyekben ,visszafelé szalonnasütés a hegyen.4. nap: augusztus 4. kedd Kirándulás Békás-szorosba, Gyil-kos-tóhoz. Az útvonal a Hargitalegszebb fenyvesein keresztülvezet. Menet: Csíkszereda - Csík-rákos - Gyergyószentmiklós-;Békás-szorosVissza: Gyergyószentmiklós -Bucsintetõ - Parajd - Székelyud-varhely- Homoródalmás.5. nap: augusztus 5. szerdaSzomszédos településeken rövidtúra. Karácsonyfalván unitáriustemplom, gombászás a közelihegyekben. 6. nap: augusztus 6. csütörtökFelfedezzük Székelyudvarhelyet.utána Székelyfürdõn Orbán Balázssírját látogatjuk meg.7. nap: augusztus 7.péntekReggeli után indulás haza, közbenkirándulás. Korondon - Parajd"sóbánya" Szováta.

További információk:A szállás ifjúsági szálláshelyen

lesz, napi háromszori étkezés biz-tosított.

Jelentkezni lehet06-20/387-8733 vagy

06-30/549-6463-as telefon-számokon.

NyaraljErdélyben!

Köszönetét fejezi ki támogatói-nak, hogy adójuk 1 %-át felaján-lották a szervezet 2008. évi prog-ramjának megvalósításához. A2008 évben az SZJA 1 %-ábólbefolyt összeg 28.249 Ft volt,melyet a szervezet a megyei éshelyi versenyekre és ren-dezvényekre való részvételre ésfelkészülésre fordított.

M O Z I M Û S O RJÚLIUS 16. 18.00 óra

TERMINÁTOR-4 A MEGVÁLTÁSamerikai schi-fi, akció, thiller

JÚLIUS 30. 18.00 óraHANNA MONTANA

amerikai vígjáték

Belépõdíj: 500 Ft

Page 3: Csengeri Hírmondó 2009 junius 1

2009. június CSENGERI HÍRMONDÓ 3.

(folytatás az 1. oldalról)

Elvégzik a szükséges admi-nisztrációt, a dokumentációtösszegyûjtik határidõre, ésátadják a projektasszisztens-nek.A projektet segítõ intézményiszaktanácsadó: DobránszkySándor

A pályázat implementációjatartalmazza mindazokat akötelezõ elemeket, melyeketfeltétlenül meg kell valósítani.Nagyon agilis és kreatívpedagógusaink, akik igenfogékonyak az innovációra, akövetkezõ feladatokat vál-lalták fel. Az általános iskolai oktatásesetén a felsõ tagozatban, két-két tanulócsoportban: 1. szövegértés-szövegalkotást(Papp Veronika és MolnárCsaba), matematika kompe-tenciaterület (Vassné LengyelKatalin, Vinczéné SzilágyiMelinda), német idegen nyelvikulcskompetencia (GyarmatiJózsefné, Nagy Katalin)oktatási programcsomagokkerülnek bevezetésre.. Az alsótagozatban a következõ kulcs-kompetencia területek kerültekbe az implementációba. Szociális életvitel éskörnyezeti kompetencia egytanulócsoport (Pappné SzabóJudit), matematika két tanu-lócsoport (Kazamér Tiborné,Túrterebesiné Gaál Tünde),szövegértés-szövegalkotáshárom tanulócsoport (ErdõsnéPapp Judit, Magos Lászlóné,Farkasné Tarkovics Judit).Szintén a kompetencia alapúoktatás implementációjáhoztartozik a 2. tantárgytöm-bösített oktatás bevezetése aszakrendszerû oktatásban a Kt.52.§ (3) szerint a 2009/2010-estanévben a kötelezõ tanóraifoglalkozások teljes intéz-ményi idõkeretének legalább5%-a mértékéig. Másodikkötelezõ elemként vezeti be azáltalános iskola a 6-6 érintetttanulócsoportban egy 3. mûveltségterület tantárgyibontás nélküli oktatását. Azelõzõekben ismertetett oktatásiprogramok megvalósítását akövetkezõ kiegészítõ újszerû,órarendbe beépített módszer-tani eljárások segítik: � Legalább egy, három hetetmeghaladó projekt tanéven-ként� Legalább egy témahét tan-évenként� Legalább egy modulárisoktatási program megszerve-zéseA pályázat tartalmazza a digi-

tális tartalmak, IKT tan-eszközök kötelezõ tanóraihasználatát is, az érintetttanórák legalább 25%-ban.Az implementációban részt-vevõ pedagógusok szakmaifelkészítése az újszerû oktatásiprogramcsomagok gördülé-keny bevezetése érdekében 4 x30 órás szakmai képzésenvesznek részt. Az ÁMKintézményvezetõi szintén fel-készülnek 3 x 30 órában az ok-tatás átszervezésére.Az óvoda két telephelyén egy-egy csoportban kerül beveze-tésre a kompetencia alapúoktatás.Pedagógusaink a következõmódszertani képzéseken vesz-nek részt:I Általános pedagógiai mód-szertani továbbképzés 1.Általános Iskola két telep-hely:1. Kompetencia alapú prog-ramcsomag bevezetése (vala-mennyi, az implementációbanrészt vevõ pedagógus: 12 fõ)Óvoda két telephely:1. Kompetencia alapú prog-ramcsomag bevezetése (vala-mennyi, az implementációbanrészt vevõ pedagógus: 4 fõ)

II. Általános pedagógiaimódszertani továbbképzés 2.Általános Iskola két telep-hely:2. Új tanulásszervezési eljárá-sok alkalmazása (valamennyi,az implementációban résztvevõ pedagógus)3. Kooperatív tanulás (7 fõ,implementációban részt vevõpedagógus). 4. A kompetencia alapúoktatási programok alkal-mazását támogató módszertaniképzés (valamennyi, az imple-mentációban részt vevõ peda-gógus)5. Az infokommunikációstechnológiák oktatásban törté-nõ alkalmazását segítõ képzés(valamennyi, az implementá-cióban részt vevõ pedagógus)Óvoda két telephely:1. Differenciálás heterogéncsoportban (2 fõ)2. Hatékony gyermek-megis-merési technikák (3 fõ)3. Óvoda-iskola átmenet (3 fõ)4.A kompetenciafejlesztõ óvo-dai oktatási programok alkal-mazását támogató módszertaniképzés (4 fõ)5. Az infokommunikációstechnológiák oktatásban törté-nõ alkalmazását segítõ képzés(4 fõ)III. Egyéb, a kompetenciaalapú oktatás implementá-ciójához kapcsolódó tovább-képzés

Óvoda két telephely:1. A sajátos nevelési igényûgyermekek együttnevelésérefelkészítés (1 fõ)2. Az IPR alkalmazását támo-gató módszertani képzés (2 fõ)3. Az IPR alkalmazására fel-készítõ tantestületi képzés (2fõ)

IV. Vezetõkre vonatkozóképzésekÁltalános Iskola:1. Változásmenedzsment, pro-jektmenedzsment2. Új oktatásszervezés azintézményben3. IKT eszközök iskolave-zetésben való alkalmazásaÓvoda:1. Változásmenedzsment, pro-jektmenedzsment (2 fõ)

Modern infokommunikációbevezetése (2 fõ)

A pályázat részeként az ÁMKáltalános iskolájában az imple-mentációban részt vevõ min-den tanulócsoport részt vesz atanulói laptop program meg-valósításában, ami az érintettosztálylétszámok alapján kö-zel 300 fõt érint. Ezzel alehetõséggel iskolánkbanolyan, 21. századnak megfe-lelõ technológia áll majd ren-delkezésre, amivel a gyerekekmár az iskolába való belé-péstõl megtanulhatják a mo-dern információhordozók (szá-mítógép, interaktív tábla)használatát, és az internet se-gítségével minden tanult do-logról már az osztályterembengyors, kielégítõ információhozjuthatnak.

Összességében a TÁMOP3.1.4-es pályázatról elmond-ható, hogy az ÁMK a meg-valósítást nagy kihívásnak te-kinti, de bízunk benne, hogyaz elsajátított ismeretek nem-csak az implementációbanrészt vevõ pedagógusoknakfognak hasznos - egy életreszóló - instrukciókat adni,hanem rajtuk keresztül a tan-testületeink valamennyi tagjarészesülhet az innovációban.Az elkövetkezõ években sze-retnénk, ha intézményünkkompetencia alapú oktatásegyik bázisa lenne, s a fel-készült kollegáinkon keresztüla módszereket elvihetnénk akistérség és a megye többközoktatási intézményébe. Amegvalósításra garancia aszakmailag igen képzett pro-jektmenedzsment s a flexibilistudással rendelkezõ pedagóguskollektíva.

A kompetencia alapú oktatás projektindító napjaaz ÁMK-ban

Az országúton nincs tábla, amijelezné, hová érkezünk. Nagygécbe csak az emlékek, ésaz apáinktól átadott tudás vezet.Az elsodort, a burjánzó ter-mészettõl elvadult falu fõteréncsoda történik. Meghatóan szép,szeretettel gondozott templom-kert, egykori iskolaudvar, árnyas,sokat megért park, Hõsök tere,egy magtár, és a templom épülete,ami lélekbemarkoló kiáltás amúltból.Természetesen most mindezgyönyörû, mert az eltûnt idõ ezena napon egy pillanatra megele-venedik: az egykor itt élõk és idegyökerezõ családtagjaik, a nagy-géciek lehelete tölti be élettel.Érezni, hogy ünnep van: azemberek boldog felismerésselüdvözlik egymást, a gyermekekbibliai fogantatású elõadásaszívbõl jövõ és Istennek, ember-

nek kedves ajándék ez a szombat.A templomban elhunyt õseinkegyütt nézegetik velünk a meg-barnult fotókat, éneklik velünk azsoltárokat, mormolják velünk ahálaadó imát, és ebben a zsongás-ban úgy érezzük, hogy hazatalál-tunk.A szülõföld hívó szaváról beszélJuhász Ferenc is, aki felidézi atelepülés múltját, ismerteti azegyesülettel létrehívott jelent és ajövõ képeit már a közösség min-den tagja festi. Nótaszó, film-kockák pergése, és a levegõbeemelkedõ repülõmodellek berre-gése szól bele az emlékezés és atenniakarás különös atmosz-férájába, ami bódító párakéntvonja be a park lombjait, amelyekviszontlátás reményével búcsúz-nak a nagygéciektõl.

Mesterné Juhász Beáta

Egy nap Nagygécért- Idõutazás a jövõért

A Petõfi ÁMK általános iskolájá-nak 80 diákja 8 kísérõvel júniusutolsó heteiben, két turnusbanhárom napos jutalomkirándulásonvett részt Budapesten. Az önkor-mányzat már évek óta támogatja a

kiemelkedõ tanulmányi és sport-eredményeket elérõ diákok meg-ajándékozását. Így kipróbálhattuk aCsodák Palotája különleges játé-kait, este a Budai Várból meg-csodálhattuk a kivilágított fõvárost.Sétálhattunk Szentendre hangu-latos, szûk utcáin, ahol lehetõ-ségünk volt ajándékokat vásárolni.

Mátyás visegrádi királyi palotá-jában visszatekinthettünk a múltbaés a bobpályán próbára tehettükbátorságunkat. A nyári hõségben akáposztásmegyeri Aquaworld él-ményfürdõ medencéiben frissítet-

tük fel magunkat különleges kör-nyezetben.A kirándulás lehetõségéért köszö-nettel tartozunk Csenger VárosÖnkormányzatának, akik biztosí-tották számunkra az élményekbengazdag utat.

A kirándulók

Jutalomkirándulás

Az emléknapot Juhász Ferenc, a Nagygécért Közhasznú Egyesület elnökenyitotta meg, aki elmondta, hogy az egyesület egyik célja a református tem-plom megmentése, és a település értékeinek megõrzése. A találkozón fel-léptek a csengersimai általános iskola tanulói, akik a "Bibliai sakkjátsz-ma" c. elõadással kedveskedtek. A szerzõ Bereczki Zoltán és Cseuz Zsanett.A táblaképeket deák Erika festette. Az elõadást Bereczki Zoltán és SzõkénéKoczán Matild tanították be. Borbély József lelkész tartott istentiszteletet,majd repülõgép-modell bemutató és filmvetítés színesítette a napot.

Page 4: Csengeri Hírmondó 2009 junius 1

4. CSENGERI HÍRMONDÓ 2009. június

A Petõfi ÁMK tanulói idén is kiváló eredményeket értek el mind a sport, mind a tantárgyi versenyekterületén. Lapunk a júniusi számban a legjobb tanulmányi eredményeket közli. A következõ számban asporteredményekrõl adunk számot.

- fõszerk. -

Balogh Réka 2.t: Megyei helyesíró verseny 8.hely. Felkészítõ: Erdõsné Papp JuditCsontos Réka 2.t: Megyei helyesíró verseny 9. hely. Felkészítõ: Erdõsné Papp JuditVarró Dóra 4.c: Megyei szavalóverseny 3.hely. Felkészítõ: Gulácsiné Bacsó LídiaAranyász Júlia 1.a:Megyei rajzverseny 1.hely. Felkészítõ: Farkasné Tarkovács JuditKerezsi Dorottya 5.a: Bendegúz országos tanulmányi verseny történelem, természetismeret 9.hely.Felkészítõ: Varjasiné Szõke JuliánnaZeller Márió 5.a: természetismeret verseny 1.hely. Felkészítõ: Varjasiné Szõke Juliánna. Megyei Bolyaimatematika csoportverseny 6. hely, Felkészítõ: Vinczéné Szilágyi MelindaForján Réka 7.a: Teleki Pál országos földrajz-földtan verseny megyei 4.hely. Felkészítõ: Varjasiné SzõkeJuliánnaJuhász Fruzsina 6.b: Bendegúz országos anyanyelvi verseny irodalom, szövegértés 1.hely Felkészítõ: PappVeronikaPop Evelin Mónika 5.b: természetismeret verseny 4.hely. Felkészítõ: Varjasiné Szõke JuliánnaSzilágyi Odett 6.b: természetismeret verseny 4.hely Mihók Fanni 6.b: természetismeret verseny 4.hely, svéd-magyar rajzpályázat 1.hely. Felkészítõ: TóthIstván, Varjasi SándorCzibere Dániel 7.e: Bendegúz országos tanulmányi verseny történelem 12. hely. Felkészítõ: Osváth FerencnéDarabont Adrienn 6.a: Történelem verseny megyei döntõ 5. hely Felkészítõ: Osváth Ferencné.Természetismeret verseny 4.hely. Felkészítõ: Tóth IstvánPaládi Bernadett 6.a: Történelem verseny megyei döntõ 2. hely. Felkészítõ: Osváth FerencnéSzabó László 6.a: Kistörténész Kutató megyei verseny 1.hely. Felkészítõ: Osváth FerencnéSzabó Zsófia 6.a: Kistörténész Kutató megyei verseny 2.hely. Felkészítõ: Osváth FerencnéKis Kinga 7.a: Kistörténész Kutató megyei verseny 4.hely. Felkészítõ: Osváth FerencnéBalogh Dorina 7.c. Kiss Áron szavalóverseny 3.hely, Megyei szavalóverseny Vörösmarty Különdíj.Felkészítõ: Papp VeronikaBarcsay Vivien 6.c: Kiss Áron szavalóverseny 3.hely. Felkészítõ: Papp VeronikaKis Tamás 6.d: természetismeret verseny 4.hely. Felkészítõ: Tóth IstvánSzabó Gréta 6.b: Bendegúz országos anyanyelvi verseny. Felkészítõ: Papp Veronika. Természetismeretverseny 4.hely. Felkészítõ: Tóth IstvánZeller Márió 5.a: Bolyai matematika csoportverseny megyei 6. hely. Felkészítõ: Vinczéné Szilágyi MelindaBusák Alex 5.a: Bolyai matematika csoportverseny megyei 6. hely. Felkészítõ: Vinczéné Szilágyi MelindaJuhász Gergõ 5.a: Bolyai matematika csoportverseny megyei 6. hely. Felkészítõ: Vinczéné SzilágyiMelindaBíró László 5.a: Bolyai matematika csoportverseny megyei 7. hely. Felkészítõ: Szücs MiklósnéTóth Viktória 5.d: Bolyai matematika csoportverseny megyei 7. hely. Felkészítõ: Szücs MiklósnéSõrés Lívia 5.d: Bolyai matematika csoportverseny megyei 7. hely Felkészítõ: Szücs MiklósnéBeczõ Nóra 5.d: Bolyai matematika csoportverseny megyei 7. hely. Felkészítõ: Szücs MiklósnéJuhász Leila 5. a: Megyei Bolyai matematika csoportverseny 6. hely, Zrínyi Ilona matematika versenymegyei döntõ 11. hely, Alapmûveleti verseny matematika megyei döntõ 6. hely. Felkészítõ: VinczénéSzilágyi Melinda. Kistörténész kutató megyei verseny 2.hely. Felkészítõ: Osváth Ferencné. Kis ÁronKörzeti szavalóverseny különdíj. Felkészítõ: Papp VeronikaTuba Tamara 7.a: Kis Áron Körzeti szavalóverseny 1.hely, Megyei prózamondó verseny különdíj.Felkészítõ: Erdõs Pálné. Megyei vízügyi rajzverseny különdíj. Felkészítõ: Fábián BélaBoros Bernadett 8.a: tanuló 4 éven keresztül eredményesen vett részt német nyelvi vers- és prózamondóversenyen, Mátészalka 2. helyezés, német nyelvi megyei csapatverseny 6.helyezés. Felkészítõ tanár: NagyKatalin. Bendegúz anyanyelvi verseny megyei 8. helyezés. Felkészítõ: Papp VeronikaMagos Melitta 8.a: tanuló német nyelvi megyei csapatverseny 8.hely Felkészítõ tanár: Nagy Katalin,Bendegúz anyanyelvi verseny országos 3. helyezés. Felkészítõ: Papp VeronikaKazamér Tibor 8.a: tanuló német nyelvi megyei csapatverseny 8.hely. Felkészítõ tanár: Nagy KatalinBaráth Boglárka 8.a: tanuló 4 éven keresztül eredményesen vett részt német nyelvi versenyeken, németnyelvi megyei csapatverseny 6.hely. Felkészítõ tanár: Nagy KatalinPinkóczy Júlia 8.a: tanuló német nyelvi megyei csapatverseny 6.hely. Felkészítõ tanár: Nagy Katalin.Bendegúz anyanyelvi verseny országos 16. helyezés. Felkészítõ: Papp VeronikaPóti Martin Attila 8.a: Dr. Árokszállási Zoltán Országos Biológia-verseny országos döntõ 9. hely,Hermann Ottó Országos Biológia verseny megyei döntõ 6. hely, Tóth Árpád Gimnázium Biológia verseny3. helyezés. Felkészítõ tanár: Papp Szilárd. Német nyelvi megyei csapatverseny 8. hely, Mozaik kiadó tanul-mányi versenyen történelem országos 5. hely. Német nyelvi versenyen országos 12. hely. Felkészítõ tanár:Nagy KatalinKirály Csilla 8.a: Bendegúz anyanyelvi verseny országos 15. hely. Felkészítõ tanár: Papp Veronika.Hermann Ottó Országos Biológia verseny megyei döntõ 4. hely. Felkészítõ tanár. Papp SzilárdTordai Kitti 8.b: TIT megyei írásbeli versenyen történelem tantárgyból 5.hely, TIT megyei döntõtörténelembõl 8. hely, Kistörténész Kutató megyei verseny 9. hely. Felkészítõ tanár: Varjasiné SzõkeJuliánna. 4 éven keresztül eredményesen vett részt német nyelvi versenyeken Felkészítõ tanár: Nagy KatalinKovács Adrienn 8.b: Dr. Árokszállási Zoltán Országos Biológia-verseny országos döntõ 4. hely, HermannOttó Országos Biológia verseny megyei döntõ 9. hely, Tóth Árpád Gimnázium Biológia verseny, 12. hely.Felkészítõ tanár: Papp SzilárdOláh Márk 8.b: TIT megyei írásbeli versenyen történelem tantárgyból 5. hely. Felkészítõ tanár: Varjasinészõke Juliánna Teleki Pál országos földrajz-földtan verseny megyei döntõ 4.hely. Felkészítõ tanár: PappSzilárdBíró Krisztina 8.b Teleki Pál országos földrajz-földtan verseny megyei döntõ 3.hely Felkészítõ tanár: PappSzilárdApáti Szabina 8.b Teleki Pál országos földrajz-földtan verseny megyei döntõ 5. hely Felkészítõ tanár: PappSzilárdVígh Enikõ 8.b Teleki Pál országos földrajz-földtan verseny megyei döntõ 5.hely. Felkészítõ tanár: PappSzilárd

Az ÁMK-ban mûvészeti képzésis folyik. A növendékek májusvégén sikeres zongoravizsgát tet-tek, majd június 8-án mindenmûvészetis diák (zongora tan-szak, táncosok) bemutatta az év

során elsajátított tudását. Fellép-tek a néptáncosok, koncertetadtak a zongoristák, majd tán-cukkal varázsoltak el a néptán-cosok, modern táncosok és a ma-zsorette csoport növendékei.

Kiemelkedõ tanulmányi sikerek 2009 Év végi események képekbenZongoravizsga, mûvészeti gála

Pedagógusnap

Ballagás 2009

Minden évben elismeri pedagó-gusait az általános iskola és ahelyi önkormányzat. Idén abeérkezett javaslatok alapján azáltalános iskolában az év pedagó-gusai Papp Vera és Rápoltiné Bél-teki Ilona lettek. Az óvodában

Szeremi Jánosné, a gimnázium-ban Juhász Gabriella nyerte el ezta kitüntetést.Az önkormányzat kiemelkedõkulturális tevékenységéért Vin-czéné Szilágyi Melindát ismerteel.

Öt osztályból 105 diák búcsúzottel az iskolapadból június 20-án. Asportcsarnokban megrendezettballagási ünnepségen kb. 2000

ember vett részt. Itt búcsúztatta elaz iskola nevében az igazgató anyugdíjba vonuló Moldvay Jánospedagógust.

Page 5: Csengeri Hírmondó 2009 junius 1

2009. június CSENGERI HÍRMONDÓ 5.

Az elmúlt hónap elején csengerimotorosok és baráti társaságukSzovátára a Szent József Gye-rekotthonhoz látogattak el egytúra keretében. A motorosok egykisbusznyi ruhanemût és pénztvittek az otthonban egyszerû ésszegény körülmények között élõgyerekek számára. Az ott élõknagy örömmel és vendégszeretet-tel várták a motorosokat. Ez abaráti társaság a túrát mindenévben megszervezi, és mindenalkalommal más-más otthont lá-togatnak meg. Egy-egy önkéntesnevelõszülõre, apartmanonként,9-14 gyerek jut. Ennek ellenéreboldogan vezették körbe a ven-dégeket és mutatták be kör-nyezetüket, és kínálták helyi spe-cialitásokkal a motorosokat.

Jótékony motoros barátok

Bíró Gréta 3.t osztályos tanulóháromévesen a tánc mûvészetévelkezdte és a tehetség és a gyakor-lás juttatta el a nyíregyházi mo-dellügynökség tagjainak sorába.Május 3-án került megrendezésrea Nyíregyháza Arca Szépség-verseny. Innen elsõként jutotttovább a budapesti Hilton szál-lodába, ahol fellépett a Carmencímû szóló táncával is. Ezzel2008-ban elsõ helyezett éskülöndíjas lett a Mátészalkánminden évben megrendezésrekerülõ Táncvarázs versenyen.

A Hiltonban a Hazánk Szépeelnevezésû versenyen is gyermekkategóriában országos elsõ lett.Különdíjként lehetõséget kapottarra, hogy kijusson Párizsba az ottmegrendezésre kerülõ Unió Arcaszépségversenyre és egy modell-táborba július 15 és 20. között,ahová a Danubius Rádió és JáksóLászló is elkíséri a kis modelle-ket!A csengeriek nevében gratulálunka kislánynak.

A szerkesztõség

Keller Sándor, aki ezt a képet küldte, áll az egykori boltja elõtt, mely aBéke utcán volt. Egyedi, utánozhatatlan hangulata volt ezeknek a kis-boltoknak.

Országos szépség Bíró Grétike

Köszönjük Mike Schramm!!Most elõször érkezett távolabbikülföldrõl ajándék a múzeu-munknak. Majd tíz évvel ezelõttlátogatóként ismerkedtem összeegy német fiatalemberrel, akimotorjával nyaranta hatalmaseurópai túrákat vezet le. Vagy ötéve Mike Schramm- mert ígyhívják õt, ismét erre járt, s bejöttújfent. Jókat beszélgettünk avilágjárt fiatalemberrel. Azidõtájtvolt a tecnikatörténeti idõszakoskiállítás, s ennek hatására ígértegy régi fényképezõgépet. Nos,ez a gép, CD társaságában egycsomagban a minap megérkezett.A CD-n a csengeri szép napokvannak megörökítve. Fényképe-zõgép még a közelmúlt masinája,egy - a maga korában igen jótípusként ismert Mamaya/senornevû japán márka, természetesenmûködõképes állapotban.Mégegyszer köszönöm Mikénekaz ajándékát, de leginkább a gesz-tust, s várom õt magát is Csen-gerbe. Auf Wiedersehen Mike !

Múzeumi hírek

Az adomány átadásának pillanata

Önök küldték

Fábián József által adott fotó, mely a Szamos úgynevezett sarkantyúitábrázolja. Ugyanis a folyó egyre inkább közelebb vájta magát azOsváth kanyarba, s ezekkel a vízügyi mûtárgyakkkal akadályoztákmeg, hogy beljebb jöjjön.

Június 13-án a Csenger VárosiKézilabda Klub emlékezetes ese-ménnyel ünnepelte a csengerikézilabda a mintegy 40 évestörténelmét, szinte megeleve-nedtek az elmúlt évtizedek le-gendái�.Közel 80 egykori, illetve jelenlegijátékos tisztelte meg egymástjelenlétével, emlékezve a múltbe-li sportsikerekre, felelevenítvesok-sok régen látott mozdulatot,támadási variációt. A teljes lelátótmegtöltõ népes közönség pedigtapsviharral jutalmazta a tetszetõsmegoldásokat, a szép gólok ésmég szebb védések is megdobog-tatták a szurkolók szívét. Ajátékosokat négy csapatba so-rolták, úgymint: Örökifjak, Aktí-vak, Légiósok és az Öregfiúk.

Az elképzelések szerint ez a ren-dezvény egyben egy szép hagyo-mány elindításának elsõ állo-mása volt, hiszen ezentúl mindenévben szeretnének összehozniegy ilyet. Jövõre az egykoronrivális öregfiúk csapatokat, ésválogatott, neves játékosokat ismeghívnak a családi progra-mokkal kibõvített eseményre.A mérkõzések tényleg a fairplayszellemében zajlottak, egy kiskakaskodás is belefért ebbe, detöbb volt a baráti vállveregetés, afelszabadult mosoly� Mivel va-lamennyi találkozó így zajlott, abüntetõdobó versenyt külön hir-dette meg a rendezõség.

Az eredmények:Öregfiúk - Örökifjak 8-18Aktívak - Légiósok 25-18Öregfiúk - Aktívak 20-19Örökifjak - Légiósok 22-18Öregfiúk - Légiósok 17-20Örökifjak - Aktívak 12-14

A vándorkupát az Aktívaknyerték, a Fair-Play díjat pedig azÖregfiúk érdemelték ki. A leg-jobb kapus címet igen szorosversenyben Koroknay Imre(Örökifjak) nyerte el, míg alegjobb dobó elismerést ErdõsJános (Aktívak) érdemelte ki.A rendezõség köszönetet mondmindazoknak, akik résztvettek,illetve a támogatóknak: CsengerVáros Önkormányzata, Gaál Ge-deon, COOP Rt Csenger, Virágh

Sörözõ, Pintye Ferenc, CsenyiJózsefné, Erdõs Tamás, Dr. BokorGyula, Apáti Ferenc, Flóra-Virág-Ajándék.Külön köszönet illeti az után-pótlás gyerekcsapatot a nyitó-mérkõzésen nyújtott színvonalasküzdéséért, további sikereket kí-vánunk nekik.És végül megköszöni a rende-zõség mindazoknak az embe-reknek a tevékenységét, akik acsengeri kézilabdázás történetesorán rész vettek csapatunkvezetésében, támogatásában, va-lamint szurkolásukkal segítettek asikerekhez.

Kézilabda gála

Közösségfejlesztési szándékkalszervezett "Szatmár Gyöngysze-mei" címmel kistérségi civil na-pot a tyukodi önkormányzat, acsengeri Petõfi ÁMK és aKistérségi Helyi VidékfejlesztésiIroda június 27-én. A kezde-ményezésen a Szatmári közkincs-kerekasztal tagjai is üléseztek,ahol Varga Matild közösségfej-

lesztõ irányításával, fórum jel-leggel tanácskoztak az önkor-mányzatok és a civilek képvi-selõi. Ezt követõen bemutatkoz-tak a térség kulturális szervezetiis. A szabadtéri elõadásokba saj-nos beleszólt az idõjárás, így azesõ miatt sok produkció elmaradt.

Mesterné Juhász Beáta

Kistérségi civil nap Tyukodon

Page 6: Csengeri Hírmondó 2009 junius 1

6. CSENGERI HÍRMONDÓ 2009. április

Szép volt fiúk!Ismét túl vagyunk egy bajnoksá-gon, és valóra kezd válni avezetõség elképzelése, miszerinttehetséges csengeri fiatalokbólkell felépíteni egy magasabbosztályban is ütõképes, stabilcsapatot. Persze ehhez idõ kellett,és ehhez kértek türelmet aszurkolóktól. Talán kevesen hittekebben az augusztusi nyitánynál,de ezek a tinikorból alig kilépõfiuk bizonyítottak. Szinte végig aközépmezõnyben szerepeltünk, ésaztán a véghajrában egyre maga-biztosabb teljesítménnyel adobogóközelben, a 4. helyenvégeztünk. Szép volt fiúk!

V. 23. rossz napot fogtunk kiVámosoroszi - Csenger 7-0 (4-0)Volkán edzõ keserû kommen-tálása:Itt már nincs mit szépíteni, ennyikapott gólt már nem lehet és nemis szabad megmagyarázni. A lé-nyeg, gyengén és helyenként po-csékul fociztunk. Igaz, Nyírmegy-gyesen is kaptunk egy hetest, deaz a csapat más kategória. Avereséget már az is elõrevetítette,hogy talán a leghiányosabb - azaza leggyengébb csapattal mentünkel, "mindössze" 7 stabil kezdõem-berünk hiányzott. Nos, pont ennyigóllal jutalmaztak.Pedig az elsõ percekben még miveszélyeztettünk, Varga Gy.(Kuntics) két alkalommal iszavartalanul vezethette rá a labdáta kapusra, és mind a kétszer mellétudott gurítani. A kihagyott hely-zeteink persze törvényszerûenmegbosszulták magukat, s jöttekszép sorjában a hazaiak góljai Jóleltalált szögletbõl vezetést sze-reztek (1-0), majd egy látványosszóló következett (2-0). Ezutánvédelmünk kapkodása még össze-hozott két öngóljellegû megoldásta hálónkba (3-0, 4-0) Idegenpályán ez már egy félidõbenkiütésnek számit, kevés csapattudna ilyen helyzetbõl fordítani. Szünet után mit tehettünk mást,mindent egy lapra feltéve támadá-sokhoz fogtunk, mentünk is elõreszakadatlanul, de ez már inkábbcsak kétségbeesett erõfeszítésvolt, mintsem tudatos . Az ellen-fél persze kihasználta gyors kont-ráival a fejetlenségünket, aminekmég három gól lett az eredménye(7-0). Szó szerint összeomlottunk,de amint ezt a késõbbi meccseinbebizonyították, ez csak átmenetiformahanyatlás volt a csapatéletében.

V. 30. gólparádéCsenger - Varsánygyüre14-1 (6-0)Az utolsó helyezettel egyértelmûvolt a gyõzelem igénye, ami aztántucatnál több góllal realizálódott.Pedig az elsõ életveszélyes hely-zet az 5. percben éppen a mi ka-punknál volt, de aztán mezõnyfö-lénybe kerültünk, és a 18. percbenbeindult a csengeri gépezet. Szi-lágyi beadásából Bunca bolondí-totta meg a védelmet és szép-ségdíjas góllal kezdte meg amûsort (1-0). Vitathatatlan fölé-nyünk majd csak a 28. percbenérett góllá, Barcsay átívelésétBuncának sikerült a hálóbapöckölnie (2-0). Nem voltak két-séges az erõviszonyok, csak agólok eljövetelének ideje. A nagyformában játszó Bunca a 37.

percben elfektetve két védõt la-posan tette el a kapus mellett (3-0). Még a szünet elõtt a 41. per-cben növeltük elõnyünket, Szilá-gyi balról jövõ passzát Barcsayemelte a hálóba (4-0). De mégkét gól belefért a hátralévõ per-cekbe, elõször Nyerges Donátlövése bizonyult védhetetlennek(5-0), majd egy kapu elõtti kava-rodásból� Bunca ügyeskedettbe egy szemtelen gólt (6-0).Szünet után már csak a gólará-nyunk javítása volt a tét, szinteegykapuztunk. Az 50. percbenVolkán szánta rá magát távolrólátlövésre, rezgett is a háló (7-0).Innentõl örömfocit láthattunk,néha már túl is cifrázták a dolgot,de azért gólok is estek. Az 55.percben Kuntics beadását Buncapofozta be (8-0), nemsokáraBarcsay iratkozott fel újfent agóllövõlistára kétszer is (9-0),(10-0). A 70. perc táján végreSzilágyinak is kijött a lépés,kapuközelbe cselezte be magátés nem hibázott (11-0). Derákapott a gólszerzésre, mertpercekkel késõbb Bunca önzetlentálalását irgalmatlanul beverte(12-0), ezzel búcsúzva aktív fo-cista pályafutásától. A 80. perckörül aztán õ kínált nemes gesz-tussal egy labdát Osváth Dávid-nak, aki góllal köszönte meg (13-0). Majd ismét Bunca jött, és egymegalázó góllal fejezte be gólzá-porunkat (14-0). Az utolsó ötpercben átengedtük a terepet avendégeknek, hadd focizzanakmár õk is. Rúgtak is egy becsület-gólt (14-1), de valahogy nem iga-zán tudtak neki örülni.

VI. 1. megszorongattuk abajnokjelöltet Sonkád - Csenger 4 -2 (2-2)A mérkõzésrõl a legilletékesebb,Volkán edzõ számol be:a vereség ellenére a hatalmas har-cban alulmaradtunk ugyan, de énbüszkébb voltam csapatomra,mint az utolsó helyezett Varsány-gyüre meccs után. A bajnokicímre törõ Sonkádnak minden-képpen kellett a gyõzelem, ésmeglehetõsen tartottak tõlünk.Érzésünk szerint a sípmesterek ismeg lettek kérve némi segédletre,ennek ékes bizonyítéka, hogyhosszasan kutakodva kiderítették,hogy Fecónak EGY nappal lejártaz orvosija. Helyette az ifibõlvoltam kénytelen Bencze Ákostbeállítani, aki bár nem tudtapótolni gólvágónkat, de tökélete-sen megállta a helyét. Végigegész meccsen egy agresszívandurván játszó, nagyképû csapatellen küzdöttünk, és alaposanmegleptük õket. Jóbi felpasszoltlabdáját Volkán készítette le azérkezõ Buncának, aki 18 méter-rõl a hálóba bombázott ( 0-1).Sajnos 10 perc múlva szögletbõlegy elkerülhetõ gólt kaptunk (1-1), de gyors válaszként Szilágyierõszakosan kiharcolt gólja tel-jesen összezavarta a hazaiakat(1-2). Támadásaik görcsössé vál-tak, veszekedtek, de azért szakí-tottak idõt arra, hogy orvul rug-dossanak minket, és a szünetig kitudtak egyenlíteni (2-2).A második félidõ 28. percéig mégtartani tudtuk az eredményt, vál-takozó játék folyt, azonban azellenfél cserékkel tudott frissíteni,a fõleg megyei I-et és NB III-at

megjárt rutinos rókák aztáneldöntötték a mérkõzést. Egy jólsikerült akciógóllal (3-2), és egyszabadrúgással beállították avégeredményt (4-2).Nem sikerült a bravúr, de ennyireSonkádot ebben az évben hazaipályán nemigen szorongattákennyire meg, és a lefújástkövetõen emelt fõvel távozhat-tunk a pályáról.

V.6. A végére összejöttCsenger - Szatmárcseke 8-2 (3-1)A nagy elszántsággal kezdõ ven-dégek vagy tíz percig mezõnyfö-lényben játszottak, de a két nagygólhelyzetünk Bunca és Szilágyirévén nekünk volt. Lassan mi vet-tük át a kezdeményezést, és a 20.percben meg is szereztük avezetést. Halász Norbi lódult megszélen, beadására Barcsay érke-zett (1-0). Perceken belül újabbgólnak örülhettünk, ismét szélrõljött a labda, amit Szilágyi a 16-ossarkáról laposan helyezett ahálóba (2-0). Sajnos ezt a lélek-tani elõnyt nem sikerült újabbgólokkal kamatoztatni, sõt feltá-madni látszott a vendégcsapat.Mielõtt azonban nagyobb baj lettvolna, Volkán a 39. percben egytávoli lövéssel vette be a kaput(3-0). De a szünet elõtt egy igen-igen idétlen helyzetbõl -még abíró lába is benne volt - egy po-tyaízû gólt szereztek a vendégek(3-1).Fordulás után is mi uraltuk apályát, bõven voltak ordító hely-zeteink. A csekeiek ugyanakkorhárom-négy húzással sokszorkerültek kapunk elé, az 55. perc-ben ki tudtak hagyni egy totálbiz-tos helyzetet. Figyelmeztetõ jelvolt ez, hát még az ezt követõkapufa, majd a kapusbravúrunk,mikor lábbal kellett kitolni egyveszélyes lövést. Bizony gödör-ben voltunk ezidõtájt, kritikusnegyedórát kellett átélni. A 60.percig le voltunk szorítva, holt-pont volt ez a javából. A lehetõlegjobbkor jött tehát, mikor a 70.percben Bunca laposan meg-eresztett labdája szinte besom-polygott a kapuba (4-1). Ez abehozhatatlan hátrány már meg-roppantotta az ellenfelet, és el-kezdõdhetett a nagy menetelé-sünk. Kezdte Bunca, akinek azátívelése a kapufát érintve csa-pódott a hálóba a 75. percben(5-1). Jött még ugyan egy védel-mi totojázásból származó csekeigól (5-2), de ez a közjáték márnem állíthatta meg a fiukat, rá egypercre Bunca szemtelen góljavégképp padlóra tette az ellen-felet (6-2). A 82. percben OsváthDávid a szokásos távoli bom-bagóljával iratkozott a gól-lövõkhöz (7-2), és szinte alefújás pillanatában Szilágyiátívelésére hiába nyújtózott akapus (8-2).Ezzel a gólarányt is javító maga-biztos gyõzelmünkkel megszilár-dultunk az 5. helyen, és esélyünknyílott még jobb helyen vé-gezni�

Nehéz lett a végeCsenger - Tunyogmatolcs4-3 (3-1)Tíz percig csak egymást kóstol-gatták a csapatok mindenfélekülönösebb erõkifejtés nélkül,ekkor egy rálõtt labdánkba a

védõk közül valaki beleért. Ajogos 11-est Bunca higgadtannyeste meg laposan (1-0).Ezután mi irányítottunk, többlehetõségünk is volt. Jól és szépenjátszottunk, és fõleg eredménye-sen. A 24. percben Barcsay szél-rõl megeresztett lövését egy védõmég ki tudta tolni, de Buncaérkezett és parádés gólt szerzett(2-0). Ez már jelentõs elõnyneklátszott, de a 31. percben egy jóleltalált szabadrúgásból a ven-dégek szorossá tették az állást (2-1). Góljuk után felpörögtek, aközéppályát teljesen átengedtüknekik, de a szünet elõtti percek-ben mégis mi húztunk el. Buncanagy cselsorozat után beadott ésNyerges Donát hálóba passzolt.A bíró némi habozás utánmegadta a gólt ( 3-1).Szünet után úgy látszott nem leszitt semmi baj. A csereként beálltKorpás Andris az 50. percbenelrobogott a jobbszélen és magafejezte be akcióját egy parádésgóllal (4-1). De alig örülhettünk,mert pár percen belül egy kapunkelõtti kavarodásból gólt szerzettaz ellenfél (4-2). Reményei

feléledésével támadni kezdettMatolcs, keményedett a meccs, sa 61. percben máris a sarkunkbanvoltak. Az üresen elfutó csatáruknem hibázhatott a kifutó ka-pusunkkal szemben (4-3). Magá-ra talált az ellenfél, borzalmasnyomás volt rajtunk. A 75. perc-ben egy hatalmas szabadrúgástkellett kapusunknak a léc feltolni. Veszedelmes támadásokatéltünk át, fõleg a kapunk eléívelések voltak hátborzongatóak.Csapatunk csak negyedórával avége elõtt kezdett éledezni, Buncanemegyszer került gólhelyzetbe,de ismét a mi Csernyi kapu-sunknak kellett bravúrral szögle-tre tolni egy labdát. Az utolsó ötpercben már nyílt sisakkal küz-dött mindkét csapat, de talán alegutolsó helyzet nekünk kínálko-zott. Bunca teljesen egyedül tört akapu felé, de valahogyan - lehetnem is szabályosan - sem-legesítették. Büntetõt a bíró márnem adott, elég büntetés volt amatolcsiaknak, hogy utolsómeccsükön a 4. helyrõl a 6-racsúsztak le.

Csenger és a városkörnyékközéleti havilapja

Szerkeszti: a Szerkesztõ BizottságFõszerkesztõ:

Mesterné Juhász BeátaSzerkesztõség címe:

4765 Csenger, Ady u. 14.Kiadja: Csenger Város Önkormány-

zata, Csenger Ady u. 14.Felelõs kiadó: Dr. Simai Zoltán,

Csenger Város jegyzõjeISSN 0866-2576

A Sandra Bútor-csoport végeredménye:1. Sonkád 32 27 2 3 158-38 832. Nagyszekeres 32 25 4 3 110-40 793. Nyírmeggyes 32 24 3 5 138-42 754. Csenger 32 20 1 11 112-81 615. Nábrád 32 19 3 10 107-51 606. Tunyogmatolcs 32 18 6 8 86-46 607. Szatmárcseke 32 15 5 12 51-82 508. Porcsalma * 32 14 8 10 71-73 469. Tiszakóród 32 13 7 12 69-53 4610. Vámosoroszi * 32 14 4 14 75-74 4511. Nagydobos 32 11 5 16 81-87 3812. Tyukod 32 10 3 19 55-87 3313. Kölcse 32 9 5 18 43-73 3214. Kocsord 32 7 3 22 47-142 2415. Tisztaberek 32 4 6 22 42-100 1816. Varsány-Gyüre * 32 6 2 24 44-128 10Az Ópályi visszalépett. A Varsány-Gyürétõl tíz, a Porcsalmától négy, aVámosoroszitól egy pont levonva.

Június 16-án Budapesten vettrészt Póti Sándor gyerekcsapataazon az országos focidöntõn,ahova meggyõzõ eredményeikkeljutottak el. A titkon azért reméltnagyobb fajsúlyú siker idejesajnos most még nem jött el.A fiuk csoportjukban 2 gyõzelem-mel 1 döntetlennel és 1 vere-

séggel zártak, és csak rosszabbgólarányukkal(!!) nem jutottak bea 16-os döntõbe, de így is a 60résztvevõ csapatból legjobb kie-sõként a 17. zárták a versenyso-rozatot.Nem baj fiúk, lesz még bõvenidõtök a további sikerek eléré-séhez. Hallunk még rólatok!

Lesz még jobb is...